Menudo

Bevallom, több mint 30 éve ismerem ezt a szót. Szótárban nem találtam, és a jelentését nehezen, arckifejezéssel, gesztikulációval, angolul és spanyolul egy kis turisztikai útikönyvben elrejtve kellett kitalálnom.

Az éhség gyakran olyan dolgokra készteti az embert, amelyeket egyébként nem tenne meg. Nem, persze, ez nem olyan éhség, mint valahol Etiópiában vagy Szudánban. Inkább az a fajta éhség, ami egy egész napos hegyi futás után elkapja az embert, majd este, az autóban vezetve érez valamit, amitől egy liter nyál képződik a szájában. Egy barátom a bérautó volánja mögött majdnem megállt a metróban. A mexikói Zacatecas államban három bódé az út szélén semmi jelét nem adta annak, hogy valahol étterem lehet, csak egy rozsdás, Sprite feliratú tábla adott esélyt arra, hogy ha étel nem is, de legalább refresco (azaz frissítően hűtött ital). Az egyik kunyhóban egy 16-17 éves indián nő, aki becslések szerint 12-15 hónapos terhes lehetett (hárman egyetértettünk abban, hogy a hasa már a testének körülbelül a felét tette ki), egy ágyon feküdt, mellette egy egy év körüli gyerek, és a sötét szoba sarkában egy 35 év körüli öregasszony kevergetett valamit egy üstben, amitől megálltunk. Tudtuk, hogy tisztességesnek tűnő éttermeken kívül SOHA nem eszünk, és akkor is csak a nagyvárosokban. De hát mit is akar az ember a harmincas évei elején járó, akkoriban még halhatatlanságot érző emberektől? A kérdésre, hogy mi fortyog az üstben, választ kaptunk? "Menudo". "És az mi?" 'Egyfajta pörkölt...' Ennél a szónál egyértelmű volt számunkra, hogy meg kell kóstolnunk az ételt. "Vehetünk magától ételt?" "Hát, mi csak a kamionosoknak főzünk, de majd találunk nektek is."

Egy adag, akkoriban 4-5 mexikói új peso (kb. 45-55 korona), majdnem egy liter volt. A kukoricatortillán kívül finomra vágott jalapeño-t tartalmazott, majoránnás páclében kevés olajjal pácolt sárgarépával és fokhagymával, tűzön sült kukoricát, és egy csésze forró vizet a kávéfőzéshez (egy vödör az asztal közepén egy instant kávéba mártott evőkanállal). Óvatosan megkóstoljuk a menudo folyadékát, egymásra nézünk, majd kezdődik a falánk lakoma. Hihetetlen íz, kellően csípős és sós, remek állag, a felhasznált fűszerek finom aromája és alapként marhacomb, sertéscsülök és -láb, a vastag adag tetején vastag szeletekre vágott édeskés hagyma, citrom vagy inkább lime levével meglocsolva. Addigra már volt részünk mexikói ételélményben, de ez volt az eddigi legjobb, amit ettünk. Második adagot azonban nem kaptunk - "50 teherautó lesz a parkolóban éjszakára, és a sofőrök tudják, hogy van menudónk nekik; a mi adagjainkat már megettétek, de tudjátok, kell a pénz, a lányunk mindjárt szülni fog".

Nem csináltunk többet. Ma már tudjuk, hogy az összes barátunk (és turista bedeckereink) miért beszéltek le minket az ilyen vendéglőkben való étkezéstől - nem akarták, hogy felfedezzük a menudo nagyszerű ételeit. Ez egyáltalán nem volt szép tőlük, de egyáltalán nem volt szép tőlük.

PhDr. Igor Dráb